Különös, hogy a fájdalom szinte megfojt, mert egy másik ember szeme nem nézett az enyémbe.
Miért tűnik lehetetlennek hogy elfelejtselek? Azért, mert nem tudlak? Vagy nem lehet? Netán azért mert nem akarlak?
A kegyetlenség az, amikor közel enged valaki, majd eltaszít. Amikor megmutatja neked, milyen jó is lehetne, aztán újra ellök, te pedig ott maradsz összetörve a porban, teljesen kiszolgáltatva neki. Neki, aki szeret. De nem szeret annyira, hogy igazán az élete részévé válhass.
Kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körül jó barátok, és nem nevettetnének meg.. de akkor is hiányzik valami. Úgy érzem, hogy ugyan minden jó és minden szép, mégis ez a kellemes érzés párosul valami furcsa hiányérzettel. Nem tör le, nem rontja el annyira a kedvem, csupán kicsit zavaró. Aztán rájöttem mi is hiányzik: az Ő szeretete. Egy mosoly, egy ölelés, csak nekem - Tőle. Már ez is bőven elég lenne, hogy egésznek érezzem a saját kis lökött világomat. Tudom, nevetségesen álmodozó vagyok és olyan dolgokban reménykedek, amik elérhetetlenek. De ha Ő nem is, legalább ez az álom, ez a vágyakozás az enyém!
Nem amiatt sírok, amiket mondtál nekem..leginkább az fáj, amit nem mondtál ki..
Nincs semmim, elvesztem.. de az Ő hiánya ott van mindenhol, akárhová nézek..
Levegőnek nézel, ahogy elmész mellettem s letagadod az érzést, hogy valaha is kellettem. Nem nézel a szemembe, tán félsz attól, amit látnál? Pedig a szememben van minden mire valaha is vágytál!
amikor legbelül mindened fáj és úgy érzed, már nem bírod tovább, akkor tudsz megváltozni, akkor kell érezned, hogy mindenre képes vagy. !
nem kellene hogy szeresselek, és törődjek veled. nem kellene úgy élnem az életem, hogy folyton arra várjak, hogy velem legyél. nem kellene azon elmélkednem, hogy vajon merre jársz, s mit teszel. sajnálom, nem tehetek róla. szerelmes vagyok beléd!
